Urna készítő

Urna készítő, kézzel készített emlékurnák és urnakoporsók

Az urna készítő által hagyományos módon készített szarkofág vagy urna koporsó

A korábbi kegyeleti formákat egyre inkább az urnás temetkezés váltja fel,
amelynek központi rekvizituma maga az urna. Az eltávozott emlékét a szívünkben őrizzük, de az urna hivatott – egyfajta kapocsként – megjeleníteni, kifejezésre juttatni az eltávozó szellemiségét, és az itt maradottak hozzáfűződő szellemi–érzelmi kötődését. Az urna esszenciálisan képes megjeleníteni mindazt, amit korábban a koporsó és a síremlék együtt.  Épp oly egyedi és személyes lehet, mint amilyen az eltávozott személyisége volt.  

A céget működtető művészcsalád a hozzátartozókkal való személyes találkozás, beszélgetés során utólag megismerve, megérezve, az urna formai jegyeivel kifejezésre juttatja az elhunyt jellemvonásait, személyiségét, a hozzátartozók emlékezése és érzelmei tükrében.
Nem készül két egyforma urna, ahogy két egyforma ember sincs.

Miért ne élne ezzel a lehetőséggel?
Minden urna egyedi tervezésű és kézzel készített művészi alkotás. Ezekben az alkotásokban mindenki megtalálhatja legmegfelelőbb elhelyezését a szeretteinek. Célunk, hogy a mai személytelen kínálatból mozduljunk ki a személyesebb, egyénibb termékek felé, hogy méltó módon emlékezzünk meg szeretteinkről.
Ezek az urnák a lakásban és a temetőben egyaránt méltó megemlékezést nyújtanak.
Egyre többen helyezik el az otthonukban az urnát. Sokan szétszóratják hamvaikat. A hozzátartozók az emlékükre készíttetett vázát helyezik el lakásukban megemlékezésül. Ez már kisebb méretben és díszesebb kivitelben is készülhet.
Folyamatosan bővülő választékkal várjuk megrendelésüket.
Egyedi elképzelések elkészítését is vállaljuk. 

 

 

Népszerű bejegyzések